Fényszóró, lámpa polírozás

Az utóbbi időben a gépjárművek lámpái üveg helyett valamilyen kopolimer műanyagból készülnek,ezek felületén egy vékony  UV álló lakréteg található, ami pár év után karcolódik, illetve besárgul az UV fény hatására, ami a Xenon lámpás gépjárműveknél fokozott problémát jelenthet.

A műanyag fényszórók előnye az üveggel szemben az alacsonyabb gyártási költség a kisebb súly, ill. a designereknek is korlátlanul szárnyalhat a fantáziájuk, hiszen könnyű megmunkálása miatt szinte bármilyen forma kialakítható, ezen felül a kavics felverődésekkel szemben is ellenállóbb.

Hátrányuk a vékony karcálló, UV álló réteg ami ha most megnézi a fényszóróit és visszaemlékezik az új állapotra nyilván valóan látszik, hogy elszíneződés és a karcok már látszanak rajta. A nap Uv sugarai a por a szél az eső együttes hatásai következtében a Kopolimer anyag bomlani kezd, emellett el is színeződik barnás, szürkés árnyalatú lesz, ezáltal a fény nem tud a lámpatestből korlátlanul kiáramolni, a fény hővé alakul, és egy öngerjesztő folyamat során az elöregedés felgyorsul.

Mivel a lámpa által kibocsájtott fény ereje, ezáltal a bevilágított terület folyamatosan csökken így Ön sem lát majd megfelelően, ami balesetek forrása lehet.

Egy új lámpa test megvásárlása jelentős költséggel jár, ezen felül a kidobott régi lámpatest egy évezredek alatt lebomló hulladék lenne, mellyel a környezetünket terhelnénk.

Mi a megoldás?

Szerencsére a lámpa, ill. fényszóró felületének vastagsága lehetővé teszi a visszamattult felület kezelésbevételét, melyet megfelelő technológia alkalmazásával szinte újszerűre fel tudunk polírozni.

Az autója védelmének érdekében a környező felületeket ragasztó szalaggal kimaszkoljuk, hogy a polírozó gép esetleges túlmozgása ne károsíthassa a karosszéria fényezését. A fényszórók UV lakkozása az újbóli besárguláshoz vezet, ezért a mi általunk alkalmazott technológiának nem része!

Miért is érdemes a fényszórót políroztatni? 

  • A megmattult lámpabúra fénytörése megváltozik, rontja a látási viszonyokat, növeli a baleset lehetőségét , esetleg vakíthatja a szembejövőket.
  • A felújított fényszóró esztétikailag is megváltoztathatja az autó összképét, ezzel növelve gépjárműve értékét.
  • Ha esztétikailag jobban néz ki az autója könnyebb és gyorsabb lehet az értékesítés . Egy fényszóró polírozásának a költsége csak töredékét teszi ki egy új pár megvásárlásának.
  • A bemattult fényszóró a műszaki vizsgát is meghiúsíthatja.
  • A lámpa cserével, szennyezné környezetét egy évezredek alatt lebomló lámpatesttel ezen felül  jelentős költségekbe verné magát.

Polírozás ára 6.500 Ft/db

Részletekről érdeklődjön 72/239-404-es vagy a 239-565-ös telefonszámunkon!

7630 Pécs Pécsváradi u. 2/1